A médiaszolgáltatási díjak elengedésével kapcsolatban ad tájékoztatást a Médiatanács
Tájékoztatta a Helyi Rádiók Országos Egyesületét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa arról, hogy az új kormányrendeletnek köszönhetően a szolgáltatók mentesülnek az idei első félévben a médiaszolgáltatási díjak befizetése alól, míg két szolgáltató erre vonatkozó kérelmének eljárásait is megszüntette, mivel így azok okafogyottá váltak. A grémium e heti ülésén burkolt reklámozás miatt figyelmeztetett egy százhalombattai televíziót.
A Helyi Rádiók Országos Egyesülete (HEROE) beadványt, a Retro Rádió és a budapesti Sláger FM szolgáltatói pedig kérelmet nyújtottak be az NMHH-nak a második negyedéves médiaszolgáltatási díjaik elengedéséről. A Médiatanács az e heti ülésén született döntései értelmében a HEROE-t tájékoztatta arról, hogy az április 9-e óta érvényben lévő kormányrendeletnek köszönhetően a koronavírus-járvány miatt az érintett szolgáltatók is mentesülnek az első és második negyedévi médiaszolgáltatási díjak befizetése alól, míg a kérelmezők eljárásait ennek értelmében meg is szüntette. A grémium emellett méltányosan, rugalmasan, a helyzetet figyelembe véve jár majd el, amikor a műsorkvóta-kötelezettségeket vizsgálja.
A Halom Televízió Százhalombatta szolgáltatóját burkolt reklámozás miatt figyelmeztette a grémium, amiért a Híradó egyik januári adásában egy gyógyászati segédeszközöket árusító bolt részletes bemutatásával a termékek megvételére sarkallhatta a nézőket.
A körzeti, kereskedelmi jelleggel működő 101,7 Pécs FM szolgáltatóját figyelmeztette a Médiatanács egy januári vizsgált adáshét alapján, amiért szerződéses vállalásával ellentétben kevesebb szöveget, helyi közéleti, helyi mindennapi élettel foglalkozó és közszolgálati műsort, valamint több zenét sugárzott.
Kapcsolódó cikkek
- Médiatanács: több mint 120 millió forint támogatás közösségi rádiók és televíziók működésére
- Csökkent a járvány alatt a televíziós termékmegjelenítések száma
- Megduplázódott az új magyar tévéreklámok aránya az előző félévben
- Médiatanács: 520 millió forint tévéműsorok készítésére
- Médiatanács: eredménytelen a Budapest 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázat
- Már bátrabban jelentek meg szponzorüzenetek a tévéműsorokban a második hullám alatt
- Folytatódik a Budapest 92,9 MHz frekvencia pályázati eljárása
- Közel 220 millió forint harmincegy tévének és rádiónak
- Két vidéki nagyváros médiapiacát vizsgáló tanulmányt fogadott el a Médiatanács
- Bíróságon támadták meg a Médiatanács Budapest 92,9 MHz-es frekvenciapályázatát
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).