Újabb lendületet kaphat a robbanásszerűen növekvő napelemes piac
Folytatódhat a napelemes rendszerek térhódítása, miután júliustól is megmaradt a korábbi, úgynevezett szaldó elszámolás. Eszerint az ügyfelek a napelemes rendszerük által megtermelt energia mennyiségét levonhatják az elfogyasztott energia mennyiségéből és továbbra is a különbözet alapján számolják ki a villanyszámlájukat.
A döntés azokra az ügyfelekre is vonatkozik, akik szeretnék az akár 50 százalékos, vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatást igénybe venni napelemes rendszer telepítéséhez, és így otthonuk korszerűsítéséhez. A változás értelmében a jelenleg folyamatban lévő napelemes rendszerek telepítése esetében sem szükséges a rendszereket június 30-ig hálózatra kapcsolni ahhoz, hogy szaldó elszámolásba kerüljenek.
Szakértők szerint azzal, hogy átmenetileg megmarad a szaldó elszámolás, sokan vághatnak bele mégis a korszerű, környezetbarát és gazdaságos beruházásba azok közül, akik attól tartottak, hogy az elszámolási rendszer június végére tervezett változása miatt esetleg rosszabbul járhatnak a jövőben, és emiatt korábban elbizonytalanodtak, hogy telepítsenek-e napelemes rendszert.
Az E.ON Hungária Csoport tapasztalata alapján az év első felében hatalmas roham indult a napelemekért: a vállalatcsoportnál tavalyhoz képest megduplázódott a megrendelések száma. Az energiacég arra számít, hogy a szaldó elszámolás maradásával az év második felében is kiemelkedő lesz az érdeklődés.
A vállalatcsoport tavasszal készített, nem reprezentatív felmérése szerint az 1500 válaszadó 58 százaléka mondta azt, hogy szeretne napelemes rendszert telepíteni. Döntésükben a legfőbb motiváció a környezettudatosság és a gazdasági megfontolás. Utóbbira jó példa, hogy egy 25-30 négyzetméteres, árnyékmentes tetőfelületre elhelyezett rendszer nagyjából képes fedezni egy átlagos magyar háztartás egész éves villamosenergia-fogyasztását. A beruházás átlagosan 7-10 év alatt térül meg, és még évtizedekig szolgálja a családot.
Az E.ON Hungária Csoport elkötelezett a fenntartható jövő megteremtése és biztosítása iránt, ezért amellett, hogy előremutató, zöld megoldásokat kínál ügyfeleinek, nemzetközi szinten vállalta, hogy 2030-ra minden tagvállalata felére csökkenti a károsanyag-kibocsátását, 2050-re pedig teljesen karbonsemleges lesz.
Kapcsolódó cikkek
- Marad a szaldó: ezt kell tennie, ha napelemet szereltet be
- A jövő villamosenergia-hálózata épül az Észak-Dunántúlon
- E-autó töltés a kanapénkról, gombnyomásra
- Több mint 142 ezer mosásra elegendő energiát takarítottak meg az EnergiaKözösségek
- Az ABB robotjai növelik az automatizálás részarányát a napenergia-iparban
- Sietnie kell a napelemekkel, aki nulla forintos villanyszámlát szeretne
- Napelemes rendszerek: így spórolhat villanyszámláján velük
- Nagyon sokan csökkentenék napelemmel az energiaköltségeiket
- Létrejött az európai napenergia összefogás
- Egyre nagyobb teljesítményű napelemes rendszereket telepítenek a magyar háztartások
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.