Közösségi irodát nyitott Budapest belvárosában a Telenor
Desk in the city néven ötven fő befogadására alkalmas közösségi irodát nyitott az Astoriánál található budapesti üzletében a Telenor. A koncepció azokat célozza, akik rövid időre vonulnának irodai környezetbe egy könnyen megközelíthető belvárosi helyszínen. A Desk in the city-ben jelenleg bárki ingyenesen foglalhat helyet egy tetszőleges asztalnál vagy tárgyalót egy-egy órára. A helyszín lehetőséget biztosít az egyéni és csoportos munkavégzésre is. A szolgáltató gondoskodik a teljes üzlet rendszeres fertőtlenítéséről, valamint a helyszínen kihelyezett eszközökkel a munkaállomások egyénileg is fertőtleníthetők.
A 276 négyzetméteres Astoria shop a legnagyobb alapterületű Telenor-üzlet. Az üzlettér 2020-as felújításakor a Telenor úgy döntött, hogy egy részét újszerű módon, bárki – nem csak Telenor-ügyfelek – számára elérhető közösségi irodává alakítja. A mobiltársaság célja, hogy teret adjon azoknak a főleg online dolgozó embereknek – vállalkozóknak, szabadúszóknak, diákoknak, startuppereknek –, akik a belvárosban ingázva hasznosan szeretnék tölteni idejüket két programjuk között, vagy célzottan a Desk in the city-be szerveznének találkozót, interjút, elvonulós alkotói munkaórákat. Az iroda megoldás például azok számára is, akik vidékről érkezve, vagy a belvárostól messze eső irodájuk miatt keresnek megfelelő helyet ügyféltalálkozóhoz, egy könnyen megközelíthető, komfortos helyszínen. A Desk in the city közösségi terében foglalható munkaállomások mellett egy négy- és egy hatfős, valamint egy nagyobb, akár 17 fős zárt tárgyaló is foglalható.
A közösségi iroda a különböző méretű tárgyalókkal összesen 53 fő befogadására alkalmas. A foglalás idejére a Telenor biztosítja a kényelmes munkavégzéshez szükséges hozzávalókat: légkondicionálást, ergonomikus bútorokkal felszerelt irodateret, ingyenes Hipernet-hozzáférést, a tárgyalókban a kivetítéshez képernyőt, a közösségi térben pedig kávéautomatát. Gondoskodik a teljes üzlet rendszeres fertőtlenítéséről is, valamint a helyszínen kihelyezett eszközökkel a munkaállomások egyénileg is fertőtleníthetők. A Desk in the city-ben a munkaállomásokat és a tárgyalókat egy-egy órára lehet foglalni ezen a felületen.
A felújított üzletben nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy az ügyfelek és a közösségi iroda használói barátságos, hangulatos térbe érkezzenek. Ebben a természetközeli megoldások: a világos tér, a több mint 200 növény, 14 négyzetméter növényfal, valamint a fa felületek is segítenek.
A Telenor videósorozatában, a #Kibontó epizódjaiban a nézők közérthető és szórakoztató stílusban kapnak információt a szolgáltató munkatársaitól a mobiltechnológia világáról: telefonokról, applikációkról és kütyükről. A #Kibontó legutóbbi epizódja a közösségi irodát mutatja be:
Kapcsolódó cikkek
- Felpörgött az adathasználat a magyar EB-meccsek idején a Telenornál
- A montenegrói Telenor megvásárlásáról írt alá előzetes megállapodást a 4iG
- Új funkciókkal bővült a kommunikációs nehézséggel élőket segítő AVAZ app
- Új vezető irányítja a Telenor Magyarország egyik leginnovatívabb igazgatóságát
- 9 ezer mobiltelefont és közel 23 ezer kilogramm elemet gyűjtöttek a magyar diákok
- Apák napja: négy extra hét az újdonsült apukáknak, ingyen beszélgetés és adat az ügyfeleknek
- Az ország leghosszabb szurkolói sálját készíti el a Telenor
- Felhívás iskoláknak: így váltható nyereményre az elektronikus hulladék!
- 100%-ban környezetbarát mobiltok a Telenornál
- Friss kutatás: ”Anyut” hívjuk leggyakrabban, ha tanácsra szorulunk
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.