Mondd mivel játszol és megmondom, ki vagy!
2021.10.08-án indult el az Ország Játéka szavazás, ahol hét kategóriában, több mint hatvan Játék versenyez majd a legjobb helyekért. Ennek kapcsán kérdeztük Tóth Zsuzsát, a Bárányfelhő Gyermek Fejlesztőközpont alapítóját és vezetőjét a játékról, a játékokról és szerepükről a gyermekek fejlődésében.
Neked volt kedvenc játékod kiskorodban?
Több kedvencem is volt, mert életkoronként más-más játékba szerettem bele. Kislányként imádtam babázni, gyűjtöttem a plüssöket, de szerettem építeni is. Óriési kedvenc kedvenc volt a Babilon, meg minden, amivel építeni lehetett, fa kockák, vagy akár a legó. Emellett szerettem az elvonulósabb dolgokat is, imádtam könyveket nézegetni.
És megvan még ezek a játékok?
A mesekönyvek közül a a “Szutyejev” és a “Sehányéves kislány” ma is megvannak. Néhány kedvenc plüss velem együtt vészelte át a tini korszakomat. Már felnőttként szereztem be újra a Babilont, és persze legóm is van, ezeket ma is szeretem néha elővenni. Egy részem lehet, hogy gyerek maradt.
Fontos, hogy legyen kedvenc játéka az embernek?
Szerintem az fontos, hogy adott életkorban legyen olyan, amit a legszivesebben veszel elő, ami a leginkább leköt és tudsz hozzá érzelmileg viszonyulni.
Létezik objektív mérőszám arra, hogy mi a jó és mi a nem jó játék? Mik a szempontok neked/ nektek szakembereknek a jó játék kiválasztásában?
Amellett, hogy ez teljesen egyénfüggő, nagyon sokat számít, hogy az életkornak megfelelő játék legyen. És igen, van jó Játék! Az, amelyik a leginkább engedi a fantáziát szárnyalni, az, amiben a legjobban meg lehet élni a szabad játékot, amiben a leginkább a játszó gyerekre/ felnőttre van szükség. Tulajdonképpen bármi lehet jó Játék. Egy auto, egy baba, vagy egy szuper társasjáték. Utóbbiak közül is kiemelném az együttműködést erősítő, vagy a kreativitást szárnyalni hagyó darabokat. Szeretném, ha több játék motiválna mozgásra, legyen az egy ugrókötél egy roller, vagy egy ugróiskola.
Mennyiben változott a gyerekek hozzáállása a játékokhoz az elmúlt 10 évben?
Bizonyos értelemben nagyon sokat változott, bizonyos értelemben semmit. Sokat változott abban, hogy sokkal több - szám szerint több darab- játékuk van a gyerekeknek. Nem könnyíti meg a helyzetet, amikor a nagyon sokból ki kell választani egyet, amivel éppen játszani szeretne. Még az én gyermekkoromban sem volt ilyen bősége a játékoknak, így egy játékra sokkal több idő jutott, és sokkal könnyebb volt választani. Ez nem lehet könnyű a játékgyártóknak sem.
A digitális, képernyőn játszható játékok elterjedésével a fantáziát egyre kevésbé használják a gyerekek, hiszen ott semmit nem kell elképzelni, minden az orruk elé van téve. A szellemi restség mellett ezekkel nagyon sokszor együtt jár a fizikai aktivitás hiánya is, így nekem két szempontból is bajosak az effajta játékok. Amiben nem változott, hogy ma is szeretnek a gyerekek építeni, babázni, babakonyhában játszani, autókat tologatni, társasozni, kártyázni, stb. Van, ami nem változik, és ez így van jól!
Te tudnál választani az orszagjateka.hu oldalon a nevezett játékok közül magadnak?
Személyes kedvencem nincs, én már hű maradok a régi kedvenc játékaimhoz, de biztosan valami építőset vagy kreatív játékot választanék!
Kapcsolódó cikkek
- Találjuk meg együtt Magyarország legnépszerűbb játékait!
- Oktatási program indul a magyar gyermekek online biztonságáért
- 48 óra a kódok világában
- Elindult a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő
- Magyar informatikusok kiemelkedő sikere Grazban
- Online játékokon keresztül segíthetnek rászoruló közösségeknek a gamerek az LG jóvoltából
- Rekordmennyiségű szavazat érkezett az Ország Játéka versenyen
- Szerethető játékok versenyeznek az Ország Játéka címért
- Megvannak Magyarország legjobb játékai!
- Folyik a verseny Magyarország legjobb játéka címéért
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.