Innovatív szimulációs szoftverrel tökéletesíti a Daimler a jövő kamionjait
A Daimler Truck a Siemens szoftverével fejleszti a járművek következő nemzedékét. A Siemens Simcenter élvonalbeli áramlástani numerikus szimulációs (CFD) megoldás, amellyel a Daimler Truck számítógépes fejlesztési (CAE) folyamatát teljes egészében digitális ikrekre épülő, multifizikai környezetté alakítja.
Tervei szerint a Daimler Truck a Simcenter áramlásmodellező képességeivel a járművek aerodinamikai teljesítményét fogja javítani, továbbá olyan innovatív e-mobilitási meghajtó- és energiafelügyeleti rendszereket tökéletesít majd, mint az akkumulátorhűtés és a hidrogénalapú technológia. A szoftver emellett a hagyományos belsőégésű motorok és kipufogórendszerek tervezésében is segíteni fogja a széndioxid-kibocsátás csökkentését. A szoftver bevezetésén túl a két cég a szimulációkra szakosodott fiatal mérnökök képzése terén is együttműködik.
A Daimler Truck AG a világ legnagyobb tehergépkocsi- és autóbusz-gyártó vállalata, amely Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában is piacvezető, világszerte több mint harminc fő telephellyel rendelkezik. A százezernél több alkalmazottat foglalkoztató gyártó többek között olyan márkáiról ismert, mint a Freightliner, a Mercedes-Benz, vagy a Setra.
Xcelerator portfóliójával a Siemens vállalatmérettől függetlenül olyan digitális ikrek létrehozásában segíti a szervezeteket, amelyek új felismerésekkel, lehetőségekkel és magas szintű automatizációval viszik előre az innovációt. A Lockheed Martin repülőgép-üzletága például ezzel a szoftvercsomaggal és a hozzá tartozó szolgáltatásokkal támogatja a tervezés digitális átalakítását. Az Airbus pedig az ugyancsak az Xcelerator portfólióba tartozó Capital elektromos és elektronikai (E/E) rendszertervező szoftverrel gyorsítja a kereskedelmi légi járművek fejlesztését.
Kapcsolódó cikkek
- A Shell a legkisebbeknek segít elsajátítani az alapvető közlekedési szabályokat
- Vállalati használatra készült az LG és a Userful közös megoldása
- A német autópályákon a magyar IT biztonságban hisznek
- Éjjel-nappal tiszta áramot biztosít a világ legnagyobb úszó naperőműve
- Az SAS segít a kiskereskedőknek és a fogyasztási cikkek gyártóinak
- A digitalizáció segítségével válnak akadálymentessé az írott szövegek
- Jól halad a Siemens okosváros-kísérlete
- Épületautomatizálás egyszerűen
- A Continental a CES 2022 kiállításon mutatta be a mobilitás jövőjét
- Vezet az open source… hamarosan a közutakon is
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.