A nagyvállalatok kevesebb mint 0,5 százalékánál egyenlőek a nők és férfiak fizetései
Összesen 18 nagyvállalatnál valósult meg a nemek közötti egyenlőség a szervezet minden szintjén az Equileap friss tanulmánya szerint. A nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos adatokat és elemzéseket szolgáltató cég legújabb, globális rangsora alapján a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, a 20. legjobban teljesítő társaság ezen a területen.
Az Equileap összesen 19 szempont alapján vizsgálta a cégeket, hogy kiderítse, hol tartanak a nemek közötti egyenlőség megteremtésében. Az elemzés során 23 országból 3895 tőzsdei vállalat adatait vették figyelembe, amelyek összesen 102 millió munkavállalót foglalkoztatnak világszerte. Az eredmények azt mutatják, hogy bár történtek előrelépések a nemek közötti egyenlőtlenségek korrigálására, még rengeteg tennivaló akad.
A tanulmány során megvizsgált cégek igazgatótanácsaiban 26 százalék volt a nők aránya, míg a felsővezetők körében mindössze 18 százalék. A vezetői pozícióban lévők esetében valamivel kedvezőbb a helyzet, a menedzserek 25 százaléka hölgy a tanulmányban szereplő vállalkozásoknál, a teljes munkaerő esetében pedig 37 százalék az arányuk. Az Equileap tanulmánya szerint a vizsgált társaságok közül mindössze 18-nál valósult meg a teljes egyenlőség a nők és férfiak között az igazgatótanácsban, a cég operatív vezetésében és a beosztott alkalmazottak körében.
A fizetéseket elemezve sem sokkal kedvezőbb a helyzet, hiszen a vizsgált vállalkozások közül mindössze 19 esetében, vagyis a cégek mindössze fél százalékánál valósult meg a teljes egyenlőség. Kis mértékben javult a helyzet az előző évi tanulmányhoz képest a tekintetben, hogy a társaságok hajlandóak-e egyáltalán beszámolni a fizetések közötti különbségek mértékéről. 2021-ben a felmérésben szereplő vállalkozások 15, idén pedig 17 százaléka osztott meg ilyen jellegű információkat.
A nemek közötti egyenlőség biztosításában legjobban teljesítő 100 vállalatnál - ha kis mértékben is, de – javult a helyzet a múlt évhez képest. Az átlagos eredményük az összes vizsgált szempont alapján idén 66 százalékra emelkedett a tavalyi 64 százalékhoz képest. Az első helyen az ausztrál Mirvac végzett, az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó társaság 79 százalékos eredményt ért el. A második a norvég DNB pénzügyi szolgáltató lett 74 százalékkal, míg a harmadik helyet a brit közműszolgáltató, a National Grid szerezte meg, szintén 74 százalékkal.
Az energiagazdálkodás és automatizálás digitális átalakításában vezető szerepet betöltő Schneider Electricet az Equileap friss rangsorában a 20. pozíciót szerezte meg 68 százalékos eredménnyel. A társaság idén márciusban alapító tagja lett a Global Parity Alliance nevű, iparágakon átívelő szervezetnek is, amelynek célja, hogy felgyorsítsa az előrelépést a sokszínűség, az egyenlőség és a befogadás (DEI – diversity, equality, inclusion) terén. A Schneider Electric-nél egyébként a vállalat végrehajtó bizottságában már 41 százalék a nők aránya, 2025-ös fenntarthatósági céljaik között pedig szerepel a nők arányának további növelése minden szinten, az újonnan felvettektől egészen a felsővezetőkig.
„A Schneider Electric magyarországi érdekeltségeinél is kiemelt figyelmet fordítunk a nemek közötti egyenlőségre. Míg másfél évvel ezelőtt 4 hazai gyárunk és a szigetszentmiklósi logisztikai központ vezetői kizárólag férfiak voltak, ma már a gyöngyösi üzemünket nő vezeti, és ott a közép- és felsővezetők mintegy fele is hölgy. Szigetszentmiklósi logisztikai központjukban ugyanebben a körben 40 százalék körül van a nők aránya” – nyilatkozta Ivanov Katalin, a Schneider Electric magyarországi HR igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- A jelenlegi 2-3-szorosára kellene gyorsítani az épületfelújítások ütemét Európában
- Melbourne-i győztesek a budapesti esettanulmányi versenyen
- Felgyorsulhat a környezetszennyező SF6 gáz kivezetése a piacról
- Az edge technológiák pörgethetik fel a digitális átállást
- A Schneider Electric lett a Jövő vállalata!
- Összeállt a Pepsi a Schneider Electric-kel
- Elképesztő hatékonyságnövekedést hoznak az új technológiák
- Bemutatkozott a jövő a Schneider Electric innovációs központjában
- E-autó töltőberendezések: szigorúbb uniós szabályozás lépett életbe
- 3 dolog, amire érdemes figyelni Európában a jelenlegi energiaárak mellett
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.