Körzeti és helyi vételkörzetű médiaszolgáltatások vállalásait vizsgálta a Médiatanács
Véglegesítette két helyi vételkörzetű médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívását e heti ülésén a Médiatanács. A testület azt figyelembe véve írta ki a pályázati felhívásokat, hogy május 19-én a szóban forgó Kazincbarcika 95,9 MHz és az Ózd 99,5 MHz frekvenciákat jelenleg használó rádió jogosultsága lejár. A pályázati felhívások 2023. január 13-án kerülnek közzétételre az NMHH honlapján.
A Médiatanács hatósági eljárást indított a Kecskeméti Televízió 2022. október 10. és 16. közötti műsora miatt a körzeti vételkörzetű kereskedelmi televízió szolgáltatója ellen. A Médiatanács megállapította, hogy a szolgáltató megsértette a hatósági határozatban foglaltakat, mivel a közszolgálati műsoridő a vizsgált adáshét egyetlen napján és heti szinten sem érte el a vállalt időtartamot, a helyi közélettel foglalkozó műsorszámok napi és heti aránya is kevesebbnek bizonyult a határozatban rögzítetteknél, valamint a napi rendszeres hírműsorokra vonatkozó kötelezettségét sem teljesítette.
A kiskőrösi Rádió 97 szolgáltatója ellen a 2022. szeptember 2-i adásnap miatt indult hatósági eljárás. A hatóság megállapította, hogy az adott napon a helyi vételkörzetű kereskedelmi rádión a közszolgálati célú és a helyi közélettel foglalkozó, a mindennapi életet segítő műsorok, valamint a szöveg aránya is alulmaradt a szerződésben vállaltakhoz képest.
A Budaörs Rádió október 16-i adásnapjának hatósági vizsgálata nyomán a Médiatanács hatósági eljárást indított a helyi vételkörzetű, kereskedelmi rádió szolgáltatójával szemben. Az adott adásnapon a rádió nem teljesítette a közszolgálati célú, illetve a helyi közélettel foglalkozó műsorok napi arányára vonatkozó vállalásait sem. Ezen felül a szolgáltató szöveges tartalmakra és a zene arányára vonatkozó szerződéses vállalása sem teljesült. Mindezek miatt a Médiatanács bírságot állapított meg.
Kapcsolódó cikkek
- Aggályos internetes reklámokra hívja fel a figyelmet az NMHH
- Közszolgálati- és hírműsorok hiánya miatt bírságolt a Médiatanács
- Médiatanács: nem maradhat egy kézben a két budapesti rádió
- Virtuális reklám szabálytalan közzétételéért és nem teljesített vállalásokért bírságolt a Médiatanács
- Megpályázható rádiós frekvenciákról döntött a Médiatanács
- Körzeti rádió szerződéses kötelezettségeinek teljesítését vizsgálta a Médiatanács
- Médiatanács: sikeres volt a Tilos Kulturális Alapítvány pályázata
- A Médiatanács pályázati nyilvántartásba vette a Tilos Kulturális Alapítványt
- Helyi és körzeti rádiók műsorrendjét vizsgálta a Médiatanács
- Erőszakos mese miatt bírságolta meg a közrádiót a Médiatanács
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).