Microsoft: példaértékű együttműködés az IK-val

forrás: Prím Online, 2023. február 8. 18:41

A Debreceni Egyetem Informatikai Karával folyó közös munkáról számolt be weboldalán a szoftvergyártó világcég. A vállalat és az IK között évek óta meglévő együttműködés révén a Microsoft által támogatott képzéseken vehetnek részt az egyetem hallgatói, akik a cég legújabb technológiáit ismerhetik meg és piacképes tanúsítványokat szerezhetnek.

A Debreceni Egyetem volt az egyik első hazai felsőoktatási intézmény, amely a Microsoft Learn for Educators (MSLE) programja segítségével beépítette tanterveibe a Microsoft technológiákat – írja honlapján a vállalat. A kezdeményezés révén a kurzusokon részt vevő hallgatók ingyenesen férhetnek hozzá a vállalat korszerű technológiákat megismertető tananyagaihoz, majd a képzés végén ingyenesen szerezhetnek tanúsítványokat a kar hivatalos vizsgaközpontjában. 

 

 

A cikkben kitérnek rá, hogy a DE Informatikai Kar programjaiba piacorientált, iparági szempontból releváns ismereteket és bizonyítványokat épít be, s ehhez a képzési szemlélethez illeszkednek a Microsoft speciális kurzusai. A beszámoló idézi Hajdu Andrást, a kar dékánját és Bérczes Tamás dékánhelyettest, akik kiemelték, hogy az oktatóknak és a hallgatóknak egyaránt lépést kell tartaniuk az informatika fejlődésével, az új technológiák megjelenésével. A Microsoft által támogatott képzések a naprakész tudás átadásában segítenek. 

 

„A Debreceni Egyetem Informatikai Kara piacképest tudást, speciális készségeket ad a hallgatóknak, akik így a diploma megszerzését követően szinte azonnal találhatnak maguknak állást. A képzett szakemberek ismereteinek bővítésében jelentős hozzáadott értékkel bír a Microsoft jelenléte, a világcég által támogatott kurzusoknak köszönhetően az egyetemisták Magyarországon elsőként olyan ingyenesen megszerezhető tanúsítványokra tehetnek szert, melyek révén a nemzetközi munkaerőpiacon is válogathatnak az elhelyezkedési lehetőségek között. A hallgatóink több mint negyede külföldi, nekik is nagy segítséget jelent a világcég és a kar együttműködése. Oktatóinkat is igyekeztünk felkészíteni ezekre a kihívásokra, így most már egyre többen rendelkeznek képesítéssel az Azure technológiákból” – fogalmazott Hajdu András.

 

 

A vállalat és a DE Informatikai Kar közös kezdeményezésének eredményeként évente 150 hallgató tanul a Microsoft-kurzusokon, és eddig körülbelül 50 diák szerezte már meg a tanúsítványokat az AI-900: AI Fundamentals és az AZ-900: Azure Fundamentals vizsgákon. A kar tervei szerint tovább bővíti majd az MSLE-programot és még szorosabbra fűzi a kapcsolatot a Microsofttal. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05