Lányokra szabott mérnöki pályaorientációs programot indít az EJMSZ

forrás: Prím Online, 2024. március 8. 16:19

Idén, a műszaki pályaorientáció iránt elkötelezett Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) a tagvállalatai bevonásával az általános- és középiskolás lányok számára indít ingyenes, élményalapú programot, aminek keretében a fiatalok közvetlenül megismerhetik és saját élményeket szerezhetnek a női mérnökök munkájáról. A március 8-án induló „Női mérnök leszek” elnevezésű kezdeményezés célja, hogy minél több – 12 és 18 év közötti – lány kaphasson valós képet a mérnöki karrierekről, életpályákról, hogy továbbtanuláskor reális alternatívaként tekintsenek a műszaki felsőoktatás által kínált lehetőségekre.

Az már a Szövetség tavaly év végén közzétett, országos, reprezentatív, a 11. osztályosok továbbtanulási terveit felmérő (a SOTE PhD hallgatója, Becsei Lilla által, az EJMSZ közreműködésével készített) kutatásból kiderült, hogy a lányok hiába teljesítenek jól a műszaki-és természettudományos tantárgyakban, mégsem a mérnökség jár a fejükben, amikor a jövőjükön gondolkoznak. Magasabb proszociális érzékük miatt sokkal közelebb érzik magukhoz az orvosi, egészségügyi pályákat. Ennek azonban sokszor az az oka, hogy alig, vagy egyáltalán nem tudják, hogy valójában mivel foglalkoznak a mérnökök, mennyire sokszínűek a mérnöki szakmák, illetve – kis kivétellel – élő emberi példa sincs előttük, egy olyan női mérnöké, akinek a karrierje alapján el tudnák képzelni magukat műszaki területen.

 

Annak érdekében, hogy ezen a helyzeten változtatni lehessen, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elindítja az általános- és középiskolás lányok számára szabott Női mérnök leszek programját, amelynek keretében az EJMSZ tagvállalatainál dolgozó női mérnökök – céglátogatással egybekötött program keretében — látják vendégül a hozzájuk érkező fiatalokat. Ők kalauzolják körbe az érdeklődő lányokat a munkahelyükön és közben részletesen beavatják őket a napi feladataikba, munkájuk érdekes kulisszatitkaiba, az előttük álló karrierlehetőségekbe. Továbbá ezeken a találkozókon az olyan, sokakat foglalkoztató kérdések elől sem térnek ki, hogy mennyit lehet keresni az ő pozíciójukban, mit kellett elsajátítaniuk ahhoz, hogy sikeresek legyenek a saját területükön. Arra is őszinte válaszokat adnak majd, hogy milyen férfiakkal dolgozni és mi motiválja őket a munkában, valamint hogyan egyeztetik össze munkájukat a magánélettel.

 

A teljesen szabadon választható, ingyenesen igénybevehető, de regisztrációhoz kötött „Női mérnök leszek” programra a pályaválasztás előtt álló lányokat természetesen elkísérhetik – a gyengébb nemet képviselő – szüleik, tanáraik is. A Szövetségen belül ezt a kezdeményezést a Balluff-Elektronika Kft., a Diehl Aviation Hungary Kft., az Emerson Automation FCP Kft., az Emerson Process Management Magyarország Kft., az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., az Ericsson Magyarország Kft., a Güntner-Tata Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a MÁV Magyar Államvasútak Zrt., a MÁV-Start Zrt., a MOL Nyrt., az MVM Zrt., az NI Hungary Kft., a Robert Bosch Kft és a Sensirion Hungary Kft. hívta életre és már lehet is hozzájuk jelentkezni a http://ejmsz.hu/noimernokleszek/ oldalra kattintva.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36