Jelnyelven tehetik fel kérdéseiket a siketek az internetes konzultációra
Jelnyelven tehetik fel kérdésjavaslataikat a siketek és nagyothallók az internetről szóló nemzeti konzultációra március 26-áig – jelentette be a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Deutsch Tamás újságírók előtt bemutatta a www.internetkon.hu oldalnak a gyengénlátók számára akadálymentesített változatát is, és arról beszélt, a kormány mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is biztosítani akarja, hogy részt vehessenek már a konzultáció előkészítésében, tehát a majdani kérdőíven szereplő kérdések megfogalmazásában is.
Arra hívta fel a figyelmet, a világon most először biztosítják egy társadalmi párbeszéd során, hogy a látás-, és hallássérültek számára is elérhető legyen az információ, továbbá abban is első a konzultációs oldal, hogy a siketek és nagyothallók magyar jelnyelven is el tudják juttatni javaslataikat.
Emlékeztetett arra, hogy a nemzeti konzultáció kérdőívének összeállítását a polgárokra bízták, így ők mondhatják meg „milyen legyen, milyen irányt vegyen Magyarország digitális fejlődése, fejlesztése”. Hozzátette, ezekből a javaslatokból állítják majd össze azt a 18-20 kérdést, amely a konzultáció kérdőívén szerepel majd.
Koszticsák Szilárd (MTI)
A www.internetkon.hu február 3-ai elindítása óta 37 ezren látogattak el az oldalra és – a számláló aktuális állása szerint – 3245 kérdést, javaslatot tettek. Jelezte, bár ezek jelentős része „trollkodás”, hétszáznál több kérdést tettek fel azok, akik valóban élni kívántak a javaslattétel lehetőségével. Közölte, a látogatók közül legalább minden ötödik mobiltelefonról nézte meg az oldalt.
Közölte, mostantól az oldalt teljes mértékben akadálymentesé tették a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek közreműködésével. Ez azt jelenti, hogy az oldal gyengén látóknak szóló változata is elérhető. Az internetről szóló nemzeti konzultációt olyan közpolitikai vállalkozásnak nevezte, amelynek során odafigyelnek arra, hogy a fogyatékossággal élő emberek is „egyenlő jogon, egyenrangú módon” részt vehessenek az előkészítésében és lebonyolításában.
Elérhetők azok a videók is, amelyeken jelnyelven, továbbá feliratozással is ismertetik a siket és nagyothalló emberekkel a konzultáció célját és azt, hogy miként tehetik fel jelnyelven a kérdésjavaslataikat. Ismertetése szerint a jelnyelven megfogalmazott, videón rögzített felvételeket egy internetes megosztó oldalra kell feltölteni, majd annak a linkjét kell a konzultáció oldalára bemásolniuk. A jelnyelven feltett kérdéseket a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) munkatársai írják le.
Kósa Ádám, a Sinosz elnöke, EP-képviselő a sajtótájékoztatón - jelnyelven – emlékeztetett arra, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint Magyarországon 10 ezer siket és 70 ezer súlyosan nagyothalló ember él; ők azok, akik számára feliratozással vagy jelnyelven kell biztosítani az információt. Jelezte, az akadálymentessé tett konzultációs oldallal minden igényüket kielégítették. Fontosnak mondta, hogy a kommunikáció kétirányú, tehát „visszafelé” is akadálymentessé tették. Közölte, a www.internetkon.hu az első a világon, amely nemcsak az információt adja át akadálymentesen, hanem információkat is vár a siketektől és nagyothallóktól.
A sajtótájékoztató végén Deutsch Tamás okostelefonjával videofelvételt készített Kósa Ádámról, aki jelnyelven elsőként fogalmazta meg kérdésjavaslatát, ezt később egy videomegosztó oldalon feltöltik a konzultációs oldalra. A Sinosz elnökének első kérdésjavaslata az volt: azon fogyatékossággal élő polgárok számára, akik infokommunikációs akadályozottságban élnek, biztosítsák-e korlátlanul a vezetékes és mobil internetet?
Deutsch Tamás február 3-án jelentette be, hogy a www.internetkon.hu oldal elindulásával kezdetét vette az internetről szóló nemzeti konzultáció. A miniszteri biztos akkor arról beszélt, az alapvető kérdés az, "milyen lesz a jövő magyar internetje", ennek megválaszolása pedig nem csupán a szakemberek, a szektorban érintett cégvezetők vagy a politikai döntéshozók kizárólagos feladata. Közölte, március 26-áig minden legalább 14 éves magyar állampolgár tehet fel kérdést az oldalon. A felvetéseket 15-20 pontból álló kérdőívbe rendszerezik, amelyet május eleje és június vége között lehet majd kitölteni.
Orbán Viktor miniszterelnök október 31-én a Kossuth Rádióban jelentette be, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről. Deutsch Tamás ezután azt mondta, internetszolgáltatók, nagy multicégek, közepes- és kisvállalatok, internetfelhasználók, szakmai és társadalmi szervezetek, valamint a közélet politikán kívüli szereplői bevonásával szeretné megvitatni, milyen kérdésekben kérjék ki az emberek véleményét.
Kapcsolódó cikkek
- Internetbiztonsági kisfilmek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat honlapján
- Egy Facebook poszt miatt tartóztattak le egy tinédzsert az USA-ban
- A Snapchaten elküldött selfie buktatta le a tini gyilkost
- Múzeumba került az internet
- 5-ből 4 netező vásárol online
- Az okostelefonos fizetés és a drónok éve vár ránk
- Dél-Amerikával indul az ingyenes internet
- Cápák rágják a tengeralatti kommunikációt
- 71 milliárdos forgalommal zárta a Reddit a 2014-es évet
- Beperelnék az AdBlock Plus gyártóját
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.