Az internetbiztonságra figyelmeztet a szünidő kezdetén a Telekom

A szülők többsége nem kontrollálja gyermeke internetes tartalomfogyasztását

forrás: Prím Online, 2017. június 22. 10:05

A Telekom évek óta indít és támogat társadalmi kampányokat a biztonságos internethasználatért és az internetes zaklatások ellen. Most egy különleges kísérletet bemutató kisfilm segítségével hívja fel a figyelmet arra, hogy korunkban a szülői gondoskodásnak ki kell terjednie az online virtuális világra is.

A napokban ért véget a tanév, a szünidő két és fél hónapja alatt a diákoknak a szokásosnál jóval több ideje marad szabadidős tevékenységre, így internetezésre is. A szülők – akik a családok többségében nem tudják végig gyermekeikkel tölteni a nyári szünetet – az Ipsos kutatása szerint jóval kevesebb figyelmet szánnak gyermekeik internethasználatára, mint az indokolt lenne. Pedig a korhatáros szűrők mellett a szülői kontroll szerepe különösen fontos, hogy a gyerekek ne találkozzanak nem az életkoruknak megfelelő tartalmakkal, illetve ne váljanak internetes zaklatások áldozataivá.

 

100 szülőből 26 egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy gyermeke milyen tartalmakat fogyaszt az interneten – derül ki az Ipsos kutatásából. 33 százalékuk ugyan szokott beszélgetni gyermekével erről, de teljes szabadságot adnak neki a tartalmak fogyasztásában. A többség (59%) tehát nem korlátozza gyermeke internetezését. Az iskolás gyereket nevelő felnőttek mindössze 14 százaléka él a tiltás jogával bizonyos internetes oldalak felkeresésével kapcsolatban, míg a megkérdezettek 27 százaléka válaszolta, hogy ellenőrzi, milyen oldalakon időzik gyermeke.

 

 

Az internetezés kontrollját természetesen az is nehezíti, hogy a fiatalok már régen nem csak a családi számítógépen, hanem saját okoseszközükön, okostelefonjukon interneteznek.

 

A megkérdezett gyermekek többsége rendelkezik saját okostelefonnal; e csoporton belül felülreprezentált a 12-14 éves korosztály, ők közel 80 százalékban okostelefon-tulajdonosok. Arányuk az elmúlt 3 évben dinamikusan, mintegy 30 százalékkal nőtt.

 

A Gyermekeink biztonsága - Nagy játszótér teszt című kisfilm az alábbi linkeken tekinthető meg:

YouTube: https://youtu.be/CIRN0gQBjqI

FB: https://facebook.com/TelekomHU/videos/10155489892317996/

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36