NMHH: A műsorok 99,9 százaléka akadálymentes
Elfogadta a tévéműsorok akadálymentesítéséről készült legfrissebb kutatási jelentést e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, amelyből kiderül, hogy a jogszabály hatálya alá tartozó műsoridő 99,9 százalékát akadálymentesítették a szolgáltatók. A grémium elvégezte egy budaörsi és egy pécsi frekvencia alaki vizsgálatát és elfogadta a Törökszentmiklós 96,4 MHz-es helyi, közösségi frekvencia pályázati felhívásának tervezetét is.
Továbbra is 99,9 százalékos a televíziós akadálymentesítés
A Médiatanács elfogadta és a honlapján közzétette az NMHH 2019 első félévére vonatkozó vizsgálatát arról, hogy hogyan és milyen arányban teszi befogadhatóvá műsorszámait hallássérült nézőinek a hét országos közszolgálati és a két nagy kereskedelmi televízió. A majdnem ötezer vizsgált műsorórában a kínált műsorok közel 83 százalékát tették akadálymentessé a hallássérültek számára – ez a közszolgálati televíziók esetében 86,9 százalék, míg a kereskedelmi televíziók esetében 68,7 százalék volt. A médiatörvényben előírt, kötelezően akadálymentesítendő műsoridőt ebben a félévben is 99,9 százalékosan teljesítették a szolgáltatók, de továbbra is előfordultak problémák a feliratozásban, mint például annak teljes hiánya vagy tartalmi pontatlansága. A szolgáltatók most is túlnyomórészt feliratot alkalmaztak – 99,7 százalékban –, a jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorszámok aránya pedig – 0,3 százalékkal – ezúttal is elenyésző volt. A vizsgálat alapján javítani kell az élő műsorok feliratozásának minőségén, ugyanis az ilyenkor alkalmazott tömörítés gyakran a tartalom megértését akadályozza. A médiatörvény a közérdekű közleményeknél, a politikai reklámoknál, a hírműsorszámoknál – beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést is –, a politikai tájékoztató műsorszámoknál, a fogyatékos személyekről és esélyegyenlőségről szóló műsorszámoknál, a filmeknél, a játékoknál és a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámoknál írja elő a hallási akadálymentesítést.
Rádiós pályázatokkal kapcsolatos döntések
A grémium a Budaörs 104,8 MHz helyi frekvencia kereskedelmi jellegű használatára kiírt pályázat alaki vizsgálata után nyilvántartásba vette a Hunicom Stúdió Kft.-t, míg a körzeti Pécs 94,6 MHz frekvencia közösségi hasznosítását célzó pályázatában hiánypótlásra szólította fel mindkét pályázót, a Karc FM Média Kft.-t és az FM 4 Rádió Kft.-t. Elfogadta a testület a Törökszentmiklós 96,4 MHz-es helyi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetét közösségi jellegű hasznosításra, amelyet honlapján közzétett.
Kapcsolódó cikkek
- A Médiatanács elfogadta a közösségi rádióknak és tévéknek szóló négyszázmillió forintos üzemeltetési pályázatot
- Médiatanács: Jövőre is 1,3 milliárd forintot nyerhetnek el a médiaszolgáltatók támogatásra
- Médiatanács-bírságok helytelen korhatár-besorolás miatt
- Ismét bírságolt a Médiatanács
- Médiatanács: véleményezhetők két városi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetei
- NMHH Médiatanács: Ismét szólhat a Rádió 1 Dunaföldváron, Baján, Szekszárdon és Pakson
- NMHH Médiatanács: több mint 46 millió forint tizennégy közösségi médiaszolgáltatónak műszaki fejlesztésre
- Tovább szólhat a Rádió 88 és a Trió Rádió
- Médiatanács: négy közösségi tévé, illetve rádió nyert el rezsiköltség-támogatást
- Médiatanács: helytelen korhatár-besorolású volt a Bezár a bazár! egyik adása
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).