A GLAMI divatkereső 5 millió eurós befektetési alapot hozott létre
A GLAMI Ventures olyan keresési, illetve mesterséges intelligencia technológiákba és szoftverekbe kíván befektetni, amelyek a teljes e-kereskedelmi ökoszisztéma fejlődését támogatják. Az alap létrehozása mellett vezetőváltás is történt, 2022. novemberétől Jan Kešelák a GLAMI vezérigazgatója.
Az Európa 14 országában, köztük Magyarországon is működő GLAMI (Glami.hu) divatcikk kereső platform olyan technológiai projektek támogatására hozott létre befektetési alapot, amelyek a teljes e-kereskedelemi ökoszisztéma fejlődését támogatják. A GLAMI Ventures az első évben 5 millió eurót különített el a fogyasztók online termékválasztását és vásárlását segítő, valamint körforgásos gazdasági projektek támogatására.
„A GLAMI által megtermelt profit lehetővé teszi, hogy hosszú távú befektetésekkel is foglalkozzunk. Ugyanakkor beruházóként nem csak a végfelhasználókat célzó termékkeresési projekteket tudunk támogatni, hanem olyan szoftvereket és technológiákat is, amelyek a teljes ökoszisztéma fejlesztését célozzák. Jelenleg leginkább a körforgásos gazdaság, a B2B e-kereskedelem vagy az AI SaaS-cégek területén keressük a lehetőségeket" – mondta Tomáš Hodboď, a GLAMI alapítója, és a Miton Group igazgatósági tagja.
A befektetési alap létrehozásával személyi változás is történt a GLAMI vezetésében, 2022 novemberétől Jan Kešelák váltja az alapító Tomáš Hodboď-t a vezérigazgatói székben. Jan Kešelák az elmúlt 5 évben Chief Revenue Officer pozícióban dolgozott a GLAMI-nál, így jelentős szerepe volt az adriai és balti régióban való terjeszkedésben. Ugyancsak az új vezérigazgató feladata lesz az olasz Stileo-val való integráció sikeres befejezése. Az olasz piac meghatározó szereplőjét 2022 tavaszán vásárolta fel a GLAMI.
„A GLAMI technológiai vezető a divat területén. Célunk, hogy a ma ismert keresőmotorból a lehető legrövidebb időn belül a divat felfedezésének egy olyan mesterséges intelligencián és gépi tanuláson alapuló, saját magunk által fejlesztett platformjává váljunk, amely egyedülálló felhasználói élményt biztosít a fogyasztók számára“ – mondta el Jan Kešelák, a frissen kinevezett vezérigazgató.
Kapcsolódó cikkek
- A fekete pénteki vásárlással kapcsolatban készült reprezentatív kutatás
- Európai szintű fulfillment központ nyílt a webáruházak számára Magyarországon
- Ez lehet az ugródeszka webáruházaknak a külföldi terjeszkedéshez
- GLAMI: a magyarok közel fele tervez divatcikkeket vásárolni Black Friday alkalmával
- Az e-kereskedelmi cégek is megszenvedik a válságot
- Új világ jön a vásárlásban: nem lesznek már olyan árakciók, mint régen
- Megfordult a csökkenő tendencia, visszapattant az e-kereskedelem
- Black Friday 2022: a megélhetési válság ellenére is növekedhet a magyarok költekezési kedve
- Nagyon népszerűek a easybox csomagautomaták
- GLAMI: a magyarok többsége az emelkedő költségek ellenére sem tervez kevesebbet költeni divatcikkekre
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.