Ígéretes kütyüket mutat be az MWC-n a NEC
A japán gyártó három Android 4.0 Ice Cream Sandwich alapú masinával készül a jövő héten kezdődő Mobile Wolrd Congressre. A trió legizgalmasabb tagja a szétnyitható kialakítású Best Cloud UX egység lehet.
A NEC termékei eddig többnyire csak Japánban voltak elérhetők, ám ez a helyzet megváltozni látszik. Az alant látható képek azt tanúsíthatják, hogy az érdekes újdonságokat a globális piacra szánja a gyártó.
A jövevényekről egyelőre nem túl sok információ áll rendelkezésünkre, mindössze annyit tudunk, hogy az Android 4.0 Ice Cram Sandwich operációs rendszert futtatják és rendelkeznek 4G LTE támogatással.
A trió legstílusosabb („The most Stylish”) tagja tűnik a legátlagosabbnak a külseje alapján, ám ez a modell rendelkezik vízálló képességgel, ami mindenképp izgalmassá teszi. A középen látható, nagy képernyővel megáldott telefon nem meglepő módon a méretes, feltételezhetően kiemelkedő felbontású megjelenítőjével kíván kitűnni a tömegből. A legütősebb a Sony P tablet kialakítását idéző, „Best Cloud UX Device” felirat alatt elhelyezett eszköz, mely már ránézésre is sok jót ígér, hiszen kinyitva táblagépéként, becsukva (jobban mondva, kicsukva, mert kívülre kerültek a kijelzők) pedig mobiltelefonként is használható.
A jövő héten kezdődő Mobile World Congressen többet megtudhatunk a NEC új modelljeiről.
Kiemelt hír
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Kapcsolódó cikkek
- Samsung Galaxy S III: kerámia ház, 4,8 hüvelykes Full-HD képernyő, Android ICS és négy mag
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- Bemutatkozott a HTC One sorozat: One X, One S és One V [Frissítve]
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
- Samsung Galaxy Beam – Projektor a mobilban
- Bemutatkozott a tízhüvelykes Galaxy Tab 2
- Android Ice Cream Sandwich 7 hüvelyken: ViewSonic ViewPad G70
- Az MWC-n mutatja be a Motorola legújabb csúcsmodelljét: Atrix 3
Támogatott rovatok
Biztonságtechnika
Már a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt: hogyan kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk?
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált. Aztán az állítólagos “emberrabló” szól bele a telefonba, és váltságdíjat követel, ellenkező esetben soha többé nem láthatjuk a fiunkat vagy a lányunkat. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a csalók a jövőben egyre gyakoribbá váló telefonos átverések során a mesterséges intelligenciára támaszkodva súlyos érzelmi és anyagi károkat okozhatnak az áldozatoknak.
IT
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Digicam
Nikon: tükör nélküli videókészítő szett
A Nikon ma bemutatja a videó- és tartalomkészítők számára egyaránt megfelelő első tükör nélküli videókészítő szettjét – a Nikon Z 6 Essential Movie szettet. A készlet biztosítja az igazán lényeges összetevőket a gyors videófelvételhez, és az alapvető eszközöket a kiváló minőségű videók készítéséhez.
Infogazdaság
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Pályázatok
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Cikkgyűjtő
Legfrissebb híreink
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
legfrissebb cikkei
legfrissebb programok
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.