Két új közigazgatási szaklap indul az NMHH támogatásával
Egy magyar és egy nemzetközi, elsősorban a visegrádi országok szerzőinek munkájából merítő digitális folyóirat is elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával. Mindkét lap a közigazgatásról szóló színvonalas szakmai párbeszédet tűzte ki céljául.
A KözigazgatásTudomány (KT) és az Institutiones Administrationis (IA) folyóiratok évente kétszer jelennek majd meg, júniusban és novemberben. Mindkét tudományos periodikát a győri Széchenyi István Egyetem adja ki, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával. A két folyóirat főszerkesztője, dr. Lapsánszky András a hatóság jogi igazgatója.
KözigazgatásTudomány: a hazai közigazgatás tudományos fóruma
„Elsődleges célom, hogy virágzó, tartalmas és országos együttműködés keretében teremtsünk meghatározó szakmai fórumot hazánk közigazgatástudománya, közigazgatási jogtudósai, oktatói és jeles szakemberei számára” – írja a főszerkesztői előszóban Lapsánszky.
Az országos együttműködés valóban széles körű: valamennyi hazai egyetem jogi kara és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatási elméleti szakembereinek közös munkájából jött létre a KözigazgatásTudomány. A szakterületen már elismeréssel bíró szerzők mellett a folyóirat felvállalt célja, hogy az új, a tudományos közbeszédbe most belépő nemzedéknek is publikációs fórumot biztosítson. Ezért az egyetemi oktatók, szakemberek mellett doktoranduszhallgatók írásait is közlik, ha azok teljesítik a lap által támasztott szigorú követelményeket. Minden megjelenő írást ugyanis kettős-vak szakértői bírálatnak vetnek alá: azaz a téma két elismert kutatója a szerző nevének ismerete nélkül olvassa el megjelenés előtt a közlésre váró szövegeket.
Institutiones Administrationis: a visegrádi országok közigazgatási kérdéseiről
A lap angol nyelvű társa, az Institutiones Administrationis szélesebb merítésből dolgozik: a folyóirat szerzői a négy visegrádi országból kerülnek ki, azaz a magyar mellett rangos cseh, szlovák és lengyel szerzők tudományos publikációit közlik. Nem a magyar lap angol nyelvű mutációjáról van tehát szó, hanem két rokon, de eltérő tartalmú folyóirat alakult meg egy időben. Az IA főszerkesztője Lapsánszky András mellett Hulkó Gábor, a Széchenyi Egyetem docense. A magyar laphoz hasonló lektorálási elvekkel működő kiadvány a négy ország közigazgatási területen dolgozó tudósainak és szakembereinek teremt egy olyan fórumot, ahol a már virágzó együttműködés eredményei egy nemzetközi felületen, de sajátos, közép-európai nézőpontból jeleníthetik meg a szakterület legújabb eredményeit
Mindkét periodika lektorált, első közlésben megjelenő írásokat tartalmaz azzal a céllal, hogy teret adjon a közigazgatás kihívásairól szóló színvonalas szakmai diskurzusnak. A KözigazgatásTudomány a kozigazgatastudomany.hu/ linken, az Institutiones Administrationis pedig az administrativescience.com/ címen érhető el. Bár a honlapok még fejlesztés alatt állnak, az első szám már mindkét címen olvasható. A weboldalak a novemberi, második számok megjelenéséig nyerik el végleges formájukat. A két folyóirat linkje az NMHH oldaláról közvetlenül is elérhető: nmhh.hu/szakmai-erdekeltek.
Az NMHH hosszú ideje elkötelezett a működéséhez kapcsolódó tudomány támogatásában. Az egyetemeknek és oktatási intézményeknek adományozott hírközlési és médialaborok mellett az NMHH Médiatanács Médiatudományi Intézete ösztöndíjjal támogatja a médiajoghoz kapcsolódó Országos Tudományos Diákköri Konferenciára készült dolgozatokat, emellett pedig a hatóság a leendő hírközlési szakembereknek is rendszeresen ír ki ösztöndíjprogramot. A közigazgatástudományi folyóiratok támogatása ebben a folyamatban egy újabb lépés, amely az NMHH munkájával összhangban a megújuló közigazgatásról szóló tudományos párbeszédet kívánja erősíteni.
Kapcsolódó cikkek
- Idén is pályázhatnak műszaki fejlesztésekre a közösségi rádiók és tévék
- Így tudhatjuk meg, milyen szolgáltatás áll az emelt díjas számok mögött
- Újabb budapesti körzeti rádiós frekvencia pályáztatását készíti elő a Médiatanács
- Mi tartja még életben a vezetékes telefont?
- Az NMHH együttműködik a cseh társhatósággal
- Közzétette az NMHH a 2020-as beszámolóit
- Új fővárosi körzeti rádiós pályázatot készít elő a Médiatanács
- NMHH-kutatás: miért nem internetezik mindenki?
- Közel 42 millió forint támogatás közösségi rádiók és televíziók működésére
- Júniusban három budapesti rádiós frekvenciára is lehet pályázni
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.