Vannak-e kockázatai a napelemeknek télen?
A napelemek teljesítménye akár a negyedére is visszaeshet a nyári csúcshoz képest, a tulajdonos villanyszámlája azonban a jelenlegi feltételek mellett elszámoláskor így is nulla közelében lesz. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a télről a napelem-tulajdonosoknak.
A téli hónapokban több tényező befolyásolja a napelemek teljesítményét – és a közhiedelemmel ellentétben ezeknek nem mindegyike hátrányos. A legfontosabb kétségkívül a napok rövidülése. Míg június-júliusban 15-16 óra is eltelik napkelte és napnyugta között, addig decemberben 8-9 és januárban is csak átlagosan 10 körüli világos óra áll rendelkezésünkre. Emellett télen az eget sokkal gyakrabban borítják a felhők: a tompa, szórt fény pedig nemcsak az emberek kedélyállapotának tesz rosszat, a piacon jelenleg kapható, úgynevezett monokristályos panelek teljesítménye is lecsökken ilyenkor.
Van azonban egy pozitív tényező is a mérleg serpenyőjében: a napelempanelek jobban kedvelik a hideget. Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál kisebb lesz az elektromos ellenállás miatti veszteségük, vagyis több áramot tudnak termelni. Minden egyes foknyi melegedés a panel típusától függően 0,2-0,4%-os csökkenést hoz magával az áramtermelésben. Ez a nyári forróságban már érezhető különbség, télen azonban jóval kedvezőbb körülmények között tudnak termelni a panelek.
Az energiatermelés mérlege ennek ellenére ilyenkor negatív.
„A tapasztalataink szerint egy megfelelő dőlésszögű, déli tájolású rendszer esetében 3-4-szeres a teljesítménykülönbség nyáron, illetve télen. A szaldós elszámolásnak köszönhetően azonban a tulajdonosok ebből gyakorlatilag semmit nem vesznek észre” – mutatott rá Kujáni Péter, az Energiatakarék szakértője. „A napelemes rendszereket úgy méretezzük, hogy az éves termelésük fedezze a tulajdonos éves fogyasztását. A jelenlegi elszámolási rendszerben a nyári többlet kiegyenlíti a téli hullámvölgyet, így a villanyszámla nulla forint környékén lesz. Jövő év végétől változni fog a helyzet, miután nem lehet majd új szaldós szerződéseket kötni. A várható elszámolási rendszerben fel fog értékelődni az akkumulátorral szerelt hibrid rendszerek szerepe, mert segítségükkel jobban lehet gazdálkodni a helyben termelt elektromos energiával, kevesebb hálózati vételezésre van szükség” – tette hozzá.
Mi történik, ha leesik a hó? Értelemszerűen ha a hóréteg teljesen eltakarja a napelempanelt, akkor egyúttal le is nullázza a termelését. Ilyesmi azonban ritkán fordul elő és nemcsak azért, mert eleve kevesebb a havas nap telente. A modern panelek felszínén lévő védőrétegről könnyen lecsúszik a hó, amit meggyorsít, hogy ezek legalább 30 fokos de akár ennél nagyobb dőlésszögben állnak. Ezért a legtöbb esetben a tulajdonosnak semmi teendője nincsen.
A makacsnak bizonyuló hóréteget megfelelő eszközökkel, óvatosan le lehet söpörni. Léteznek már kifejezetten a napelemekhez tervezett jégmentesítő termékek, de ezekre nem feltétlenül van szükség. „A paneleket úgy kell kezelni, mit egy kényesebb üvegfelületet. Az ablaktisztításra használható eszközök a napelemek esetén is alkalmazhatók” – tanácsolta a szakértő.
Kapcsolódó cikkek
- Megindultak a magyar cégek a napelemekért
- A világ legnagyobb napelemes energiatárolóját szállítja a Huawei Szaúd-Arábiába
- Megindult a roham az ingyen napelemekért
- Jó üzlet a napelemes fűtés?
- Termeljen áramot otthona tetőszerkezetén!
- A Huawei megoldásával percek alatt észlelhetők a napelemek meghibásodásai
- Újabb lendületet kaphat a robbanásszerűen növekvő napelemes piac
- Marad a szaldó: ezt kell tennie, ha napelemet szereltet be
- Az ABB robotjai növelik az automatizálás részarányát a napenergia-iparban
- Sietnie kell a napelemekkel, aki nulla forintos villanyszámlát szeretne
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.