A felhasználók online térben való védelmére hívta fel a figyelmet az NMHH elnöke
Az online platformok szabályozása során különös figyelmet kell fordítani a gyermekekre – mondta Dr. Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a digitális szakpolitikai kérdések köré szervezett spanyolországi miniszteri találkozón december 14–15-én. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) rendezvényén hazánkat az NMHH elnöke és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő képviselte.
Koltay András a „Creating a safer online environment” című panelbeszélgetés keretében feltett körkérdésekre adott válaszaiban a digitális biztonsággal és jóléttel kapcsolatos prioritások között sorolta fel a globális közösségimédia-platformok önkényes tartalommoderálásával szembeni védelmet és a platformok tartalommenedzsmentjét végző algoritmusok átláthatóságának megoldását a DSA segítségével. Ezzel összefüggően, szintén kulcsfontosságú területként szólt a digitális írástudás és a médiaértési központok fejlesztéséről is.
Az NMHH elnöke a megvalósítandó célok között kiemelte a szülők számára elérhető felügyeleti és szűrőszoftverek fejlesztését, illetve azoknak az új digitális környezethez való adaptálását, továbbá a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok ellenőrzését, tiltását, a tisztességtelen reklámok és a gyermekek számára káros online tartalmak szűrését, valamint a fogyasztásra való ösztönzésük korlátozását is. A fiatalkorúakra ezen felül is számos veszély leselkedik online, amelyek ellen a védekezés hatósági cél. Ezt a feladatot látja el az NMHH Internet Hotline tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata is, amely kulcsszerepet játszik a kiskorúakat kizsákmányoló tartalmak szűrésében és a gyermekek önmagukról készült képeivel történő visszaélés elleni fellépésben.
A digitális tartalmak szabályozási kihívásai között Koltay András elsősorban a kikényszeríthetőség hiányát említette: a digitális szolgáltatásokról szóló európai uniós rendelet (DSA) értelmében a globális közösségimédia-platformok elleni eljárások a letelepedés helye szerinti joghatóság alá kerülnek, ami limitált mozgásteret ad a célországok érintett szabályozó hatóságainak. Az elnök kiemelte, hogy az OECD által alkalmazott tényeken alapuló megközelítés (evidence-based approach) hasznos az online gyermekvédelem területén.
A panelbeszélgetést Andrew Wycoff, az OECD Tudomány, Technológia és Innováció Igazgatóságának vezetője moderálta. A beszélgetésben részt vett: Bridget Gannon, az ausztrál Infrastruktúra, Közlekedés, Regionális Fejlesztés, Hírközlés és Művészeti Minisztérium államtitkára és az online biztonsági részleg vezetője; Susannah Storey, az egyesült királysági Digitális Kultúra, Média és Sport Minisztérium főigazgatója; Kristian Bartholin, az Európa Tanács Digitális Fejlesztési Osztályának vezetője; David Frautschy Heredia, az Internet Society szervezet igazgatója; Javier Arribas Camara, a Comisiones Obreras szervezet igazgatóhelyettese.
Kapcsolódó cikkek
- 28 milliárd percet beszéltek a magyarok 2021-ben
- A tehetségkutatók sztárkultuszát vizsgálta az NMHH
- Elon Musk rakétája viszi majd a világűrbe a magyar kisműholdat
- Erre figyeljünk a karácsonyi ajándék- és csomagrendelés, valamint küldeményfeladásnál
- Közszolgálati- és hírműsorok hiánya miatt bírságolt a Médiatanács
- 97 éves a magyar rádió-műsorszórás
- Médiatanács: nem maradhat egy kézben a két budapesti rádió
- Black Friday: tízezreket spórolhat, aki most NMHH-támogatással vásárol 4G-képes okostelefont
- Virtuális reklám szabálytalan közzétételéért és nem teljesített vállalásokért bírságolt a Médiatanács
- Az NMHH összeállításából kiderült, hogy mit hallgattunk tavaly a neten
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).