Kiderült, hogy mire panaszkodnak a legtöbben, ha tévézésről van szó
A Média- és Hírközlési Biztos hivatalához az elmúlt év második felében több panasz is érkezett a médiabox, illetve a tv-applikációk működésével kapcsolatban. A legtöbben a műsorfelvételi- és visszanézési lehetőség korlátozottságát, a felvételfunkció nem megfelelő működését és a felvételnél a reklámok kihagyhatatlanságát sérelmezték. Visszatérő kifogások érik emellett a csatornakiosztást is.
A panaszokból és más fogyasztói jelzésekből is kitűnik, hogy a tévénézők nem rendelkeznek elegendő információval a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételekről. Kastory Edina, média- és hírközlési biztos szerint nem könnyű átlátni a sokféle műsorfogyasztási módot, hiszen míg a televíziós tartalmakat korábban csak meghatározott helyen, előre meghirdetett műsorrend szerint lehetett elérni, ma már az előfizetői ponttól távol, akár egy okoseszközön is nézhetünk tévét, az általunk kiválasztott műsorszámokat pedig a műsorújságban feltüntetett időpontnál később, és akár többször is megnézhetjük. Napjainkban a technológiák határai összemosódnak, és a szolgáltatáscsomagok több különböző platform (tévé, internet, telefon, okoseszközök) egyidejű használatát is lehetővé teszik.
Fontos tudni, hogy…
- a tartalmat más állítja elő, más teszi a műsorba és más juttatja el a fogyasztóhoz, tehát nem a műsorszolgáltatónál lehet panaszt emelni mindezzel kapcsolatban;
- arról, hogy melyik műsor vehető fel, nem a hírközlési, hanem a tartalomszolgáltató dönt;
- a műsorok köre az érintettek megállapodásától és nem kis mértékben szerzői jogi vonatkozásoktól függ;
- a műsorszolgáltatást csak csomagban lehet igénybe venni, az egyes csatornák nem válogathatók össze egyénileg;
- ha egy csatorna kikerül a kínálatból, emiatt még a hűségidős szerződés is felmondható kötbérmentesen – az erről szóló szolgáltatói értesítéstől számított – 45 napon belül;
- a műsorrögzítő- és a műsorvisszanéző szolgáltatás nem része a főszolgáltatásnak, ezek ún. kiegészítő szolgáltatások;
- az ezekkel kapcsolatos hibát a hírközlési szolgáltatók nem kötelesek a főszolgáltatásra vonatkozó feltételek szerint 72 órán belül elhárítani – de azt érdemes bejelenteni;
- a műsorok rögzíthetőségével kapcsolatban a szolgáltatók általános szerződési feltételei (ÁSZF) adnak információt;
- a felvételre alkalmas eszközök nem teszik lehetővé valamennyi műsor felvételét, a felvétel és a visszanézés során a reklámok kihagyását, átugrását.
A tv-applikációkkal kapcsolatban pedig a következőket érdemes tudni…
A műsorokat egyes telefonos alkalmazások, applikációk révén – ilyen például a Vodafone TV vagy a Telekom TV GO alkalmazás – az előfizetők nemcsak otthon, hanem a telefonjukon vagy a tabletjükön is nézhetik. A set-top-box-on tárolt tartalmat akár távolról is. A tv-alkalmazásra vonatkozó felhasználási feltételek fontos információkat tartalmaznak arra nézve, hogy egyszerre hány csatlakoztatott eszközön lehet médiatartalmat nézni-hallgatni, illetve, hogy az alkalmazás esetleges hibáját illetően van-e a hírközlési szolgáltatónak hibaelhárítási kötelezettsége.
A média- és hírközlési biztos tapasztalatai szerint a hírközlési szolgáltatónak érdeke, hogy az előfizető elégedett legyen az általa nyújtott alap- és kiegészítő szolgáltatással.
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak a médiafogyasztási szokásokat felmérő, a közelmúltban készült kutatása is megerősíti, hogy a hagyományos tévénézés pozíciója töretlen. A legtöbb háztartásban televízión keresztül (is) követik az éppen közvetített (ún. lineáris) műsorokat. Ezen kívül természetesen az ún. lekérhető tartalmak fogyasztása is mind szélesebb körben terjed, a fizetős streamingszolgáltatásokat is egyre többen nézik a korszerű informatikai eszközökön, így okostelefonon, laptopon, tableten.
Kapcsolódó cikkek
- Mit érdemes tudni az inflációkövető díjkorrekcióról?
- A deepfake-jelenség társadalmi kockázatára hívja fel a figyelmet az NMHH
- Körzeti és helyi vételkörzetű médiaszolgáltatások vállalásait vizsgálta a Médiatanács
- Aggályos internetes reklámokra hívja fel a figyelmet az NMHH
- A felhasználók online térben való védelmére hívta fel a figyelmet az NMHH elnöke
- 28 milliárd percet beszéltek a magyarok 2021-ben
- A tehetségkutatók sztárkultuszát vizsgálta az NMHH
- Elon Musk rakétája viszi majd a világűrbe a magyar kisműholdat
- Erre figyeljünk a karácsonyi ajándék- és csomagrendelés, valamint küldeményfeladásnál
- Közszolgálati- és hírműsorok hiánya miatt bírságolt a Médiatanács
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).